06
Feb
09

Az alkoholistaíró visszatér

Történetünk azzal fejeződött be, hogy az író leütötte a hontalant egy vascsővel. Kétségbeesetten visítozott, megnézte, hogy meghalt-e a csöves, saját megállapítása szerint nem. Kihívta a mentőket és elhagyta a nyilvános wc-t.

Amit eddig nem tudtunk, hogy írónkat Jeffree-nek hívták és transzexuális volt. Írónk eddig versekkel próbált sikert aratni, de nem igazán ment neki. Így tehát megpróbálkozott egy könyv írásával. A műben saját életének egy részét írja le. Tartalma:

1823-ban járunk, egy szép Londoni estén. London egyik kis utcájában élt egy ronda ember, a neve, Jeffree, szemközti szomszédja volt Izzy. Míg Jeffree csúf, ronda volt, addig Izzy, édes bájos, aranyos embernek titulált valami volt. Jeffree nagy vágya volt, hogy egyszer megerőszakolhasson egy szőke hosszú hajú embert, akit Izzynek hívnak. Napokon keresztül leskelődött, kutatott Izzy után. Egy nap viszont Izzy észrevette, hogy a Fekete Piac melletti kisutcából leskelődik rá Jeffree. Izzy megijedt, elkezdett rohanni. “Fuss, Izzy Fuss”. Aztán Izzy beért egy kis utcába ott befutott egy házba. Izzynek fel sem tűnt, hogy abba az utcába ment, ahol ő lakott és az sem tűnt fel neki, hogy rossz házba futott…csapdába esett…Jeffree háza nagy volt, de poros. Hasonlított a benne lakóra, ronda volt. Jeffree belépett a házba. Villanyt gyújtott. Izzy lecsapta egy macskával. Elfutott.

Aztán..

2009-be érkeztünk. Izzy még mindig ugyanúgy nézett ki, Jeffree szintén… Egy szép napsütéses, viharos, szivárványos, fákat kidöntő napon Izzy leült a számítógép elé. Jeffree csinált egy MSN címet, és más ember képeit tette ki, Izzy beleszeretett. Találkozni is akart vele. Meg volt beszélve az időpont. Másnap délután találkoztak. Jeffree sehol, Izzy csak várta és várta Kennyt [ezt az álnevet használta Jeffree]. Estére fáradt lett. Elindult haza. Néhány egeret, patkányt, macskát, kutyát, zsiráfot, elefántot, hindusztáni majmot felrúgott a Plutóra, de észre sem vette. Belépett a házába. Leült vacsorázni. Elment zuhanyozni. Zuhogott az eső, dörgött az ég, Izzy úgy gondolta, hogy bekapcsolja a fürdőszobában lévő CD lejátszót. Egyszer csak miközben zuhanyozott a zsinór kicsúszott a konnektorból és belehimbilimbizett a vízbe. Izzyt ugyan agyon kurta az áram, de észre se vette annyira bánatos volt…Ezután

Jeffree belopózott a zuhanyzóba. Izzy azt hitte, hogy Kenny az ezért a nyakába ugrott. Vigyorgott össze vissza. Jeffree hirtelen beráncigálta Izzyt szobájába kínozta egy kicsit, aztán kibilincselte az ágyhoz, megostorozta, egyszer megerőszakolta máskor agyonütötte, hát ilyesmik. Aztán 9 hónappal később Jeffree meghallott egy babakiáltás Izzy házából. Átkuksolt a jó öreg kukkoló távcsővel a szomszédba és látott egy Jeffree rózsaszín hajú, Izzy fejű, Ostor orrú, bilincs szemű lány-fiút. Megijedt. Aztán végül átment és a nevére vette. Néhány évvel később kiderült, hogy valójában az egértől, a patkánytól, a macskától, a kutyától, a zsiráftól, a z elefánttól, a hindusztáni majomtól, amiket felrúgott a Plutóra van a gyermek, de sajnos a mai napig senki sem tudja mi lett Izzyvel, a keverék korcs lány-fiúval és Jeffreevel és hogy hogyan jött létre ez a furcsa találmány az erőszak…”

Jeffree kiadta könyvet, híres lett, gazdag, Izzy beleszeretett, lett sok-sok gyerekük. Aztán végül meghaltak, mert lezuhant a magánrepülőjük.